All posts by: dede.g

A Jeles Piros Pünkösd Napján

A Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont, a Szatmár Megyei Tanács támogatásával június 3-án két év kihagyás után tizedik alkalommal szervezte meg a Jeles Piros Pünkösd Napján néven ismert magyar néptáncgálát a szatmárnémeti Kossuth-kertben.
Nagy Katalin műsorvezető ismertette a rendezvény megszervezésével kapcsolatos információkat, bemutatta a fellépő néptáncegyütteseket és az azokról szóló adatokat.
Robert Laszlo, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont menedzsere örömét fejezte ki, hogy ismét megrendezésre került a magyar néptáncgála, nagy öröm az is, hogy ilyen nagy az érdeklődés, ugyanis a megye számtalan területéről érkeztek néptáncosok. A népművészetet csak akkor lehet megőrizni, ha azokat éltetjük és magunkénak tekintjük.
Elek György, az intézmény magyar kultúrért felelős referense elmondta, hogy Enyedi István volt az ötletgazda, néhány évig Nagy Orbánnal közösen szervezték, most Szarvas Károly irányításával történik a néptáncgála. Az, hogy tizedik alkalommal is ilyen nagy az érdeklődés a rendezvény iránt azzal magyarázgató, hogy Szatmár megyében él a néptánc, nagyon sok olyan település van, ahol lelkes fiatalokból álló néptánccsoportok, lelkes néptáncoktatók és a néptáncot szívügyüknek tartó kultúrszemélyiségek irányításával működnek, mondhatni magas színvonalon tevékenykedő hagyományőrző csoportok. Nem könnyű ezeknek a néptánccsoportoknak az életben tartása, hiszen a néptánc már nem része a fiatalok mindennapjainak, egyre kevesebb településen vannak bálok és más olyan rendezvények, melyeken természetes módon, nem néptáncoktatóktól sajátítják el a gyerekek és a fiatalok a lépéseket és a ritmusokat. A Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpontnak meg vannak a fórumai, hogy a hagyományőrző tevékenységeket népszerűsítsék, arra kérem a csoportok vezetőit, hogy forduljanak hozzám és a publicitásban fogok segíteni.
A következő néptánccsoportok léptek fel: a Szatmár Megyei Szamoshát Néptánc-együttes, a szárazberki Lehajló Rozmaring néptánccsoport, az avasújvárosi Kispiros néptánccsoport, a szilágylelei Nemesek néptánccsoport, az Egri Csodaszarvas, a dobrai Orgonác néptánccsoport, a hadadi Kis Akácvirág néptánccsoport, a Röpike Néptánccsoport és a pusztadaróci Pünkösdi Rózsák néptánccsoport.

Aprók tánca 2015

Szombaton, November 7-én gyerek zsivajgással telt meg a szatmári művelődési ház folyasói. Itt zajlott az “Aprók tánca” fesztivál, melynek keretében összemérték tudásukat az énekesek, táncosok és zenészek. A Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Megyei Központ és a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség szervezésével a Szatmár Megyei Tanács biztosította az anyagi feltételeket.

A szemle teljes keresztmetszetet nyujtott a megyében zajló hagyomány őrzésről. Szinte a megye minden sarka, zege-zuga képviselve volt. A müsor szinvonalas és színes volt. A Bükkaljai és Avasi román táncok mellett élvezhettűk a magyar, sváb és roma fürge lábuakat, hegdűsök, tárogatósok produkcíóit és román, magyar népdalokat is.

Nem volt könnyű dolga a héttagú zsürinek, de késő délutánra sikerült döntést hozni. A fő díjjat a Tasnádi Tanulók Klubja vitte el, akiknek az a feladat jotott, hogy jövőre ők lépnek fel mig a zsüri dolgozik.

Széchény István megemlékezés Kőszegremetén

Augusztus 29-én tartották a hagyományos megemlékezést a “legnagyobb magyarról”. Az ünnepséget a Megyei Tanács támogatássával, a Hagyományos Kúlturát Megőrző és Támogató Megyei Központ, és Sike Lajos, a “hetvenkedő firkász”, a falu szülötje szervezett.

Az ünnepség a felújított református templomban istentisztelettel kezdődött melyen Sziszik József helybeli lelkész hírdetett igét, azután dr. Enyedi István rövid orgona hangversenye, Liszt, Pachelbel, Bach és Lemmens művekkel a müsoron. A meghívottak, vendégeg és helybeliek felgyalogoltak a Domokos dombi obeliszkhez, ahol Sike Lajos, Ludróczky Sándor, Róbert László, Péchy Mária,és Kereskényi Gábor mondott beszédet. A “Bartók Béla” egyesület népi zenekara és Szatmári Elemér népdalokkal emelték az ünnep fényét.

A megemlékezés szavalatokkal és az emlékmű megkoszoruzássával ért véget.

Vőfély-találkozót szerveztek Szilágyszéren

Tíz vőfély és három zenekar mutatta meg milyen is egy igazi, vőfély-kísérettel zajló lakodalom a magyarlakta vidékeken: nemzetközi vőfélytalálkozó volt szombaton Szilágyszérben.

Első alkalommal szerveztek vőfély-találkozót Szatmár megyében, ami egyből nemzetközi rangú is lett, az erdélyiek mellett felvidéki és kárpátaljai vőfélyek is eljöttek a találkozóra. A forgatókönyv szerint Kis Miklós kisebbik fia vette el Antal András lányát, a zenészeknek és a vőfélyeknek az volt a dolguk, hogy megadják a módját a lakodalom előtti egymásratalálásnak, hogy felkészítsék a fiatalokat és a szülőket, hogy mi vár rájuk az Isten előtti igen kimondása után. Megadták tehát a módját a lakodalomszervezésnek szombaton Szilágyszéren, felverték a falu minden lakóját amíg a vőlegényes háztól a menyasszonyos házig, majd a kultúrotthonig vonult a menet, aki nem akarta, az is megtudta, hogy mi készül a faluban. A szokásnak megfelelően először vőlegény nélkül mentek a vőfélyek a menyasszonyos ház elé, hogy kitapasztalják, miként lehet majd oda bejutni, zeneszóval puhítsák meg kicsit a lányát féltő apát és hogy „megolajozzák” kicsit a gigájukat, „meggyantázzák” a hegedűvonót. Miután a falu egy része és a szerepjátékban szintén feladatot kapott asszonyok is megérkeztek, a tökös-korsóval, a gatyával és a kotlókkal elindultak a vőlegényért. Az esemény komoly szervezést igényelt, többek között azért is, mert indokot kellett találni egyrészt az esetleg vonakodó vőlegényt kicsalni a házból, majd a menyasszonyos házba bejutni. Másrészt azért is kellett jól átgondolniuk az egészet, mert más-más útvonalat kellett használniuk a faluban, hogy a leendő anyósok rossz kedvét és a rossz babonát megelőzzék. Ezért volt szükség a kotlókra, hogy a vőlegényes háznál azt mondhassák, hogy kakast keresnek a tyúkok mellé, a gatyára pedig azért, hogy a minden lében kanál kíváncsi falubeli asszonyok előzetesen meggyőződhessenek, hogy a vőlegény eléggé férfi-e, azaz „belefér-e a gatyába”, vagy majd az ifjú felesége kell hogy „gatyába rázza”. Az útvonaltervet illetően pedig abban maradtak, hogy a nagy utcán mennek a vőlegényes házhoz, a középső utcán jönnek vele vissza kikérni a menyasszonyt, majd a kis utcán viszik ezt majd megmutatni leendő anyósának. A vőlegényes háznál viszonylag könnyű dolguk volt, az örömapa hamar beengedte az asszonyokat megkeresni a „kakast”, akik miután megtalálták, gyorsan rá is próbálták a gatyát és a tapasztaltakat megfelelőnek találták. Mutatták a tökös korsót is, mondván hogy a menyasszony, barátnői elmondása szerint milyen adottságokhoz is van szokva. Az öltözködés után a közben a ház előtt teli torokból éneklő vőfélyek elé kísérték a legényt, aki elbúcsúzott szüleitől és testvérétől, majd felkerekedtek bekérezkedni a menyasszonyos házba. Indulás előtt a legidősebb vőfély részletekbe menően felvilágosította a vőlegényt, hogy mi minden jó és mi minden rossz vár rá a házasodás után és miután a legény ezek tudatában sem mondott le a nősülésről, kitartást kívántak neki az új életben. Itt már sajnos éber legények várták őket, akik nemcsak hogy bezárták a kaput, de neki is támaszkodtak, nehogy bejusson a közben még népesebbé vált lakodalmas tömeg, úgyhogy a vőfélyeknek cselhez is folyamodniuk kellett, meg kíséretük erejét is bevetni: csak a hátsó kapu keretből való kiemelése után jutottak be a ház udvarára. Sikerükön felbuzdulva azonnal kikérték a menyasszonyt, de előbb egy öregasszonyt, majd utána egy tizenkét éves forma kislányt hoztak elibük, de a vőlegénynek egy sem kellett. Panaszkodtak is a vőfélyek: „Egy szép galambot keresünk, de amiket elénk hoztak azok közül az egyik már kikárogta magát, a másik meg éppen csak hogy csipog!” Úgyhogy míg a násznép és a vőfélyek konyakkal, pálinkával és borral vonták el a háziak figyelmét, a vőlegénynek sikerült bejutnia mátkájához egy másik bejáraton, indulhatott a menet vissza a vőlegényes házhoz bekéreztetni a menyasszonyt, akit a szokásnak megfelelően az ajtóba támasztott seprűvel „fogadtak” leendő otthonában a vőlegény szülei. De miután vőfélyi segítséggel az utolsó akadály is elhárult a fiatalok egybekelése előtt, semmi nem állt már útjukba, hogy a még nem használt, harmadik útvonalon a templomba vonuljanak, ami csak azért maradt el, mert nem valódi lakodalom volt, úgyhogy útjuk az oltár helyett a kultúrházba vezetett, ahol fejedelmi vacsorával tettek pontot a nagyszerű esemény végére és ahol a vőfélyeknek lehetőségük adódott kielemezni a történteket, mit kellett volna másképp csinálni és mi az, amit kifogástalanul sikerült teljesíteniük ez alkalomból. Vőfélyek: Bacska Béla (Szalóka), Cserjés Dezső, Fulajtár Bernát (Dobruszka), Rajzinger Csaba (Kisvárda), Lukács István (Mikola), Szándó Bálint Attila (Erked), Kaszta Attila (Hadadnádasd), Mihály Istán (Szilágycseh), Matyi István (Zilah), Szilágyi „Fűzfa” Ferenc (Szilágysámson). Szervezők: Szatmár Megyei Tanács, Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ, a Szatmárnémeti MADISZ és a Szilágyszéri Kukurók.