Sătucul Ser de la hotarul cu Sălajul a găzduit sâmbătă primul Concurs internaţional de staroste şi tarafuri de muzică populară, în organizarea Centrului Judeţean pentru Conservarea şi Promovarea Culturii Tradiţionale, în colaborare cu Uniunea Tineretului Democrat Maghiar MADISZ Satu Mare.
Evenimentul, din care organizatorii doresc să facă o tradiţie, a constat în punerea în scenă, în mediul cel mai potrivit, a unei adevărate nunţi tradiţionale, iar Ser a fost cea mai bună alegere din acest punct de vedere, deoarece localităţile rurale izolate de pe dealurile Sălajului sunt printre ultimele comunităţi maghiare din judeţul nostru în care se mai păstrează vie tradiţia stărostitului şi a muzicii autentice de nuntă asigurată de tarafuri populare.
Şi fiindcă e vorba de concurs internaţional, la nunta regizată de la Ser au participat cei mai vestiţi starosti maghiari din Sătmar, din Ungaria, Ucraina şi Slovacia, dar şi lăutari ţigani, unii aduşi tocmai de la restaurantul unguresc din Bucureşti.
Aşa cum cere scenariul, nuntaşii au făcut mai multe drumuri la casele mirelui şi miresei, pe toate cele trei uliţe ale satului, să fie văzuţi de toată lumea, iar ritualurile fermecătoare de rămas bun ale tinerilor însurăţei au adus zâmbete pe feţele nuntaşilor şi lacrimi în ochii cuscrilor, chiar dacă toată lumea era conştientă că mirii care-şi intraseră foarte bine în roluri sunt încă prea tineri să plece din casele părinteşti.
Tíz vőfély és három zenekar mutatta meg milyen is egy igazi, vőfély-kísérettel zajló lakodalom a magyarlakta vidékeken: nemzetközi vőfélytalálkozó volt szombaton Szilágyszérben.
Első alkalommal szervezték meg a vőfély-találkozót
Első alkalommal szerveztek vőfély-találkozót Szatmár megyében, ami egyből nemzetközi rangú is lett, az erdélyiek mellett felvidéki és kárpátaljai vőfélyek is eljöttek a találkozóra. A forgatókönyv szerint Kis Miklós kisebbik fia vette el Antal András lányát, a zenészeknek és a vőfélyeknek az volt a dolguk, hogy megadják a módját a lakodalom előtti egymásratalálásnak, hogy felkészítsék a fiatalokat és a szülőket, hogy mi vár rájuk az Isten előtti igen kimondása után. Megadták tehát a módját a lakodalomszervezésnek szombaton Szilágyszéren, felverték a falu minden lakóját amíg a vőlegényes háztól a menyasszonyos házig, majd a kultúrotthonig vonult a menet, aki nem akarta, az is megtudta, hogy mi készül a faluban. A szokásnak megfelelően először vőlegény nélkül mentek a vőfélyek a menyasszonyos ház elé, hogy kitapasztalják, miként lehet majd oda bejutni, zeneszóval puhítsák meg kicsit a lányát féltő apát és hogy „megolajozzák” kicsit a gigájukat, „meggyantázzák” a hegedűvonót. Miután a falu egy része és a szerepjátékban szintén feladatot kapott asszonyok is megérkeztek, a tökös-korsóval, a gatyával és a kotlókkal elindultak a vőlegényért. Az esemény komoly szervezést igényelt, többek között azért is, mert indokot kellett találni egyrészt az esetleg vonakodó vőlegényt kicsalni a házból, majd a menyasszonyos házba bejutni. Másrészt azért is kellett jól átgondolniuk az egészet, mert más-más útvonalat kellett használniuk a faluban, hogy a leendő anyósok rossz kedvét és a rossz babonát megelőzzék. Ezért volt szükség a kotlókra, hogy a vőlegényes háznál azt mondhassák, hogy kakast keresnek a tyúkok mellé, a gatyára pedig azért, hogy a minden lében kanál kíváncsi falubeli asszonyok előzetesen meggyőződhessenek, hogy a vőlegény eléggé férfi-e, azaz „belefér-e a gatyába”, vagy majd az ifjú felesége kell hogy „gatyába rázza”. Az útvonaltervet illetően pedig abban maradtak, hogy a nagy utcán mennek a vőlegényes házhoz, a középső utcán jönnek vele vissza kikérni a menyasszonyt, majd a kis utcán viszik ezt majd megmutatni leendő anyósának. A vőlegényes háznál viszonylag könnyű dolguk volt, az örömapa hamar beengedte az asszonyokat megkeresni a „kakast”, akik miután megtalálták, gyorsan rá is próbálták a gatyát és a tapasztaltakat megfelelőnek találták. Mutatták a tökös korsót is, mondván hogy a menyasszony, barátnői elmondása szerint milyen adottságokhoz is van szokva. Az öltözködés után a közben a ház előtt teli torokból éneklő vőfélyek elé kísérték a legényt, aki elbúcsúzott szüleitől és testvérétől, majd felkerekedtek bekérezkedni a menyasszonyos házba. Indulás előtt a legidősebb vőfély részletekbe menően felvilágosította a vőlegényt, hogy mi minden jó és mi minden rossz vár rá a házasodás után és miután a legény ezek tudatában sem mondott le a nősülésről, kitartást kívántak neki az új életben. Itt már sajnos éber legények várták őket, akik nemcsak hogy bezárták a kaput, de neki is támaszkodtak, nehogy bejusson a közben még népesebbé vált lakodalmas tömeg, úgyhogy a vőfélyeknek cselhez is folyamodniuk kellett, meg kíséretük erejét is bevetni: csak a hátsó kapu keretből való kiemelése után jutottak be a ház udvarára. Sikerükön felbuzdulva azonnal kikérték a menyasszonyt, de előbb egy öregasszonyt, majd utána egy tizenkét éves forma kislányt hoztak elibük, de a vőlegénynek egy sem kellett. Panaszkodtak is a vőfélyek: „Egy szép galambot keresünk, de amiket elénk hoztak azok közül az egyik már kikárogta magát, a másik meg éppen csak hogy csipog!” Úgyhogy míg a násznép és a vőfélyek konyakkal, pálinkával és borral vonták el a háziak figyelmét, a vőlegénynek sikerült bejutnia mátkájához egy másik bejáraton, indulhatott a menet vissza a vőlegényes házhoz bekéreztetni a menyasszonyt, akit a szokásnak megfelelően az ajtóba támasztott seprűvel „fogadtak” leendő otthonában a vőlegény szülei. De miután vőfélyi segítséggel az utolsó akadály is elhárult a fiatalok egybekelése előtt, semmi nem állt már útjukba, hogy a még nem használt, harmadik útvonalon a templomba vonuljanak, ami csak azért maradt el, mert nem valódi lakodalom volt, úgyhogy útjuk az oltár helyett a kultúrházba vezetett, ahol fejedelmi vacsorával tettek pontot a nagyszerű esemény végére és ahol a vőfélyeknek lehetőségük adódott kielemezni a történteket, mit kellett volna másképp csinálni és mi az, amit kifogástalanul sikerült teljesíteniük ez alkalomból. Vőfélyek: Bacska Béla (Szalóka), Cserjés Dezső, Fulajtár Bernát (Dobruszka), Rajzinger Csaba (Kisvárda), Lukács István (Mikola), Szándó Bálint Attila (Erked), Kaszta Attila (Hadadnádasd), Mihály Istán (Szilágycseh), Matyi István (Zilah), Szilágyi „Fűzfa” Ferenc (Szilágysámson). Szervezők: Szatmár Megyei Tanács, Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ, a Szatmárnémeti MADISZ és a Szilágyszéri Kukurók.
